Salsa a stressz ellen - Pirosban a Nőkért a kardiológus kongresszuson

A nők szíve ugyanolyan mértékben veszélyeztetett koszorúér-betegség szempontjából, mint a férfiaké és a kóros folyamat esetükben is jórészt ugyanúgy megelőzhető lenne. A "Pirosban a Nőkért" világprogram megvitatásával fejeződött be a Magyar Kardiológusok Társaságának 2010. évi kongresszusa.

Salsa a stressz ellen

Közhit szerint az infarktus, a hirtelen szívhalál a férfiak fenyegető betegsége, mert a nőket a változó kor megjelenéséig védik a hormonok. A statisztikai adatok viszont egyértelműen bizonyítják, hogy minden második nő és férfi egyaránt szív- és érbetegség következtében fejezi be az életét.

Az 1700 szakember által látogatott kongresszus zárónapján ezért vitatták meg a női szív védelmének kérdéseit. Izgalmas tudományos téma, mely nem csak a nagyközönség, de még az orvosok körében sem eléggé ismert. Ennek részben az is oka, hogy a nők szívbetegségére utaló panaszok jelentősen különböznek a férfiakétól. Mióta a szívroham ellátása speciális őrzőszobákban, különböző beavatkozások útján történik, világossá vált, hogy az infarktus miatt kórházba kerülő nők hatékony kezelése később kezdődik és nem is olyan széleskörű, mint a hasonló súlyosságú férfibetegeké.

A szívrohamot gyakran másképp érzik és élik meg a nők, mint a férfiak. Másképp is adják elő panaszaikat, ezért nem ritkán az orvosok sem tartják az elmondott kellemetlenséget szívbetegségből eredőnek. Ugyanakkor a szombati kerekasztal-konferencián az is elhangzott, hogy infarktus esetén a fiatal nők gyakrabban halnak meg ennek következtében, mint a férfiak.

A nők egy része ma már hasonló munkát végez, hasonló beosztásban dolgozik, mint a család férfitagjai. Nem szerencsés módon a vezető beosztású hölgyek gyakran azokat a szokásokat veszik át férfi kollégáiktól, amelyek nem tesznek jót az egészségnek: dohányoznak, nem épp mértékletesen fogyasztanak alkoholt és a rájuk záporozó stresszhatásokat sem tudják jól földolgozni. Dr. Nagy Ágnes előadásában meggyőzte a hallgatóságot, hogy megéri kiszakítani magunkat a megszokott munkamenetből egy rövid időre, és feltöltekezni a jövőre, és az egész heti stressz levezetésének kiváló módja a salsa. Ezt a konferencia résztvevői maguk is megtapasztalhatták egy jókedvű bemutatón.

 
Prof. Dr. Merkely Béla

A tudományos ülésen előadást tartott Prof. Dr. Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társasága új elnöke, aki az invazív kardiológus szemszögéből mutatta be a nők koszorúér-betegségét. Az életkor előrehaladtával egyre növekszik az infarktusos betegek között a nők aránya. A Magyar Kardiológusok Társasága ez évi kiemelt célkitűzései között szerepel a nőket fenyegető szívbetegség jelentőségének tudatosítása.

A Magyar Kardiológusok Társasága 2010. évi balatonfüredi kongresszusán rendezett PAN ülésén tartott előadás anyaga (PDF): A Magyar Kardiológusok Társasága 2010. évi balatonfüredi kongresszusán rendezett PAN ülésén tartott előadás anyaga
 

Gratulálunk! A Pirosban a Nőkért mozgalom májusi nyereményjátékát Herman Zsuzsanna (Budapest) nyerte.

 
 

KIEMELT AJÁNLAT

Nem igazodik el a zárójelentésen? Mit is jelentenek a kardiológiában használt idegen szakszavak? Mit takar a rövidítés az orvosi leleten? Magyarul érthetőbb lenne a kifejezés, mint latinul vagy angolul? Összeállításunk segít az értelmezésben.

Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis
Hol található defibrillátor? Van a közelemben AED készülék? Segítsen a defibrillátor térkép összeállításában!