EP állásfoglalás a dohányfüstmentes Európáért

Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Unió irányelveivel ellentétben a magyar Országgyűlés egy-egy kormánypárti és ellenzéki politikusa "egymástól függetlenül" a dohányreklámozás liberalizációját javasolják.

EP állásfoglalás a dohányfüstmentes Európáért

"Két éven belül vezessenek be teljes körű dohányzási tilalmat minden zárt munkahelyen, beleértve a vendéglátóipart, az összes középületet és közlekedési eszközt az Európai Unión belül" - áll az Európai Parlament 2007. október 24-én nagy többséggel (561 igen, 63 nem, 36 tartózkodás) elfogadott állásfoglalásában, melyet Karl-Heinz Florenz német néppárti képviselő készített elő.

A nem kötelező érvényű javaslat egybevág a Magyar Dohányzásellenes Koalíció felhívásával, melyhez a Magyar Nemzeti Szívalapítvány is csatlakozott.

A jelentés emlékeztet, hogy az Európai Unió és 25 uniós tagállam (Olaszország és Csehország még nem) már ratifikálta a WHO-nak a dohányfogyasztás megfékezéséről szóló keretegyezményét (Framework Convention on Tobacco Control, FCTC), mely szerint "a dohányfüst elleni védelem alapvető jog".

A jelentés hivatkozik közvéleménykutatási adatokra. Ezek szerint az uniós polgárok - akiknek 70 százaléka nem dohányzik - 86 százaléka támogatja, hogy dohányzási tilalmat vezessenek be a munkahelyeken. Az éttermekben 77 százalék, a bárokban és kocsmákban pedig 61 tiltaná be a füstölést. Az Eurobarometer adatai szerint a magyar lakosság 58%-a határozottan, további 24% feltételesen pedig támogatná a dohányzás betiltását éttermekben.

Az EP a dohánygyártókat tenné felelőssé "az összes, a dohányfogyasztás következményei miatt fellépő egészségügyi költség finanszírozásáért". A Szívalapítvány emlékeztet arra, hogy Magyarországon is horribilis költséget okoz a dohányzás - a GKI kutatása alapján évente 330 milliárd forinttal terheli meg az ország gazdaságát.

Hegyi Gyula

Kiemelt védelmet kapnának a gyermekek is a javaslat szerint. Nem lenne szabad dohányozni az autóban, ha kiskorú is ül benne, továbbá a játszótereken is betiltanák. A parlamenti vitában felszólaló Hegyi Gyula szocialista képviselő szerint is teljesen be kell tiltani a dohányzást a munkahelyeken és egyéb nyilvános helyeken. "A dohányzás elleni hosszú harcunk nem volt sikertelen: tíz vagy húsz évvel ezelőtt az embereknek természetes volt, hogy szinte mindenütt dohányozzanak, tárgyalásokon vagy bizonyos országokban akár buszokon. Ma szinte agressziónak számít egy cigaretta meggyújtása egy rendezvényen" - mondta a képviselő. Hegyi hozzátette: bebizonyosodott, hogy a dohányipar sem legyőzhetetlen.

"Ha világos környezetvédelmi, egészségügyi célkitűzéseket fogadunk el, ha mozgósítani tudjuk a társadalmat, a civil szervezeteket, a politikusokat - nem elfelejtve a jó ügyvédeket - akkor elérhetjük a céljainkat" - vélte a képviselő, aki hozzátette: "a dohányzás és nem a dohányzók ellen harcolunk".

A Magyar Nemzeti Szívalapítvány álláspontja:

Az Európai Parlament állásfoglalása mérföldkő a dohányzás ellenei küzdelemben. Az európai politikusoknak volt bátorságuk szinte minden lényeges kérdésben az egészség pártjára állni. Itt az idő, hogy idehaza is kövessék példájukat. A Nemzeti Szívalapítvány részéről egyrészt üdvözöljük a határozatot, másrészt felhívjuk a figyelmet arra, hogy az nem kötelező érvényű. Ez azt jelenti, hogy továbbra is a tagállamok hatásköre marad, hogy milyen szigorral lépnek fel a dohányzás ellen. Európában számos országban már teljes tilalmat vezettek be a munkahelyi dohányzás ellen. Magyarországon ugyan tervezik hasonló intézkedés bevezetését, de ennek elhúzódása minden héten növeli az elkerülhető halálesetek számát. A magyar lakosság egészségi állapota rossz, különösen a szív és érrendszeri betegségek tekintetében vagyunk nagy elmaradásban az európai átlagtól. A dohányzás a keringési betegségek legfontosabb elkerülhető kockázati tényezője. Nem halogatható tovább, hogy az Európai Parlament állásfoglalásának megfelelő határozott intézkedéseket vezessenek be Magyarországon is.

 

KIEMELT AJÁNLAT

Nem igazodik el a zárójelentésen? Mit is jelentenek a kardiológiában használt idegen szakszavak? Mit takar a rövidítés az orvosi leleten? Magyarul érthetőbb lenne a kifejezés, mint latinul vagy angolul? Összeállításunk segít az értelmezésben.

Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis
Hol található defibrillátor? Van a közelemben AED készülék? Segítsen a defibrillátor térkép összeállításában!